Ez a mostani bejegyzés lehet, hogy többeket eltántorít attól, hogy tovább olvassa a blogom, vagy mérges lesz, esetleg indulatok szította hozzászólásokat kapok majd. Mivelhogy kemény és nem kertel.

Ezért már így az elején leszögezném, hogy nem áll szándékomban senkit sem bántani, kritizálni vagy leértékelni. Már csak azért sem, mert az itt leírtak rám is jellemzőek, így ostoba lennék, ha másokat ezért megvetnék. :)

Az egész téma a napokban körvonalazódott meg bennem. Néhány nappal ezelőtt, amikor kora hajnalban (még sötét volt) ültem a teli buszon munkába igyekezve és úgymond kihallgattam a mellettem ülő két ember (egy 30-as nő és egy férfi) beszélgetését. A hölgy a BKV-nál dolgozhatott, mert BKV-logós dzseki volt rajta. Magyarország jövőjéről beszélgettek és a külföldi munkáról, mint megoldásról. A nő elmondta, hogy nem tudja, mi lesz, mert júniusig hosszabbították meg a szerződését. A férfi szerint is elég rossz a helyzet itt és ki tudja, mi lesz még. Az nem vetült fel, hogy bármelyikük kimenne, csak arról, hogy "aki teheti, menjen".

A másik "ihletadó" eset is nemrégen történt. Valaki megosztotta a Facebook egyik állásgyűjtő oldalán, hogy a Rossmann-nál több embert is keresnek. Konkrétan a cég egyik HR-ese írta ki. Ehhez hozzászólt egy nő, hogy ő jelentkezett a cég honlapján, de válaszra sem méltatták.

Először is, a modorról már beszéltünk korábban.

Másodszor az jutott eszembe, hogy mennyit érek én és mennyit érnek az én képességeim és termékeim. És most ezt nem amolyan romantikus értelemben gondolom, hogy az Ember értéke és effélék. Hanem ténylegesen, például hogy mennyire vagyok pótolható, mennyire tisztelnek, mennyire érek el komoly eredményeket stb.

Miért várom el, hogy fizessenek havi 250 ezret egy olyan munkáért, tevékenységért, amelyet túlzások nélkül több százezren képesek elvégezni kortól, nemtől függetlenül?

Elég sok minden érdekel a legkülönfélébb dolgoktól kezdve, mint a repülés vagy a járványügy, a leghétköznapibb dolgokig, mint a főzés vagy a pénztárgépkezelés. De nem vagyok tanult, igen kevés szakterülethez értek, a legtöbbhöz meg egyáltalán nem profi módon, hanem csak valamennyire. Most mindegy is, hogy miért van ez így, de így van. Ráadásul, amiben igen sok a gyakorlatom, az tucatszakértelem és rakásszámra vannak emberek, akik nálam sokkalta jobbak benne.

Sajnos, igen nehéz ezzel szembenézni. Miért keresnék többet, mint 120 ezer Ft, amikor nem vagyok egy felelősségteljes pozícióban, alig van iskolám és csak pár éves a tapasztalatom a fentebb említett tucatszakmákban? Bizony, én sem fizetnék magamnak többet. :(

Egy HR területen dolgozó üzletember mondta egyszer, hogy pótolhatatlannak kell lenni. Ő a komoly képzettségben látja a megoldást. Nem feltétlen csak egy diploma, hanem akár afelett vagy több diploma, vagy egyéb szakképzések, tanfolyamok, továbbképzések és hatalmas gyakorlat. Az sem mindegy, hogy miben.

Egy korábbi munkahelyemen panaszkodott az egyik kolléganőm, hogy kevés a fizetése. Kérdeztem, hogy "és keresel másik munkát?". A válasz: "neeem, hát most vettek csak fel." Felvetettem, hogy gondolkodott-e a külföldi munkán, hogy kimenjenek a párjával. Válasz: "Ááh, Pestre is nehéz volt feljönni, hiányozna a családom, így is ritkán látom őket." Továbbtanulás? Munka mellett?!? Persze, hogy nem.

Akkor mire a panasz? Nem akarunk semmit, ami esetleg nem annyira "kényelmes", de elvárjuk, hogy rengeteg pénzt kapjunk érte cserébe.

Ti mit gondoltok erről? És a külföldi munkáról? Bevállalnátok ilyesmit? Kíváncsi vagyok a véleményekre a fentieket illetően.