Hurrá, állást keresek! :(

Hurrá, állást keresek! :(

Állásinterjú a Tesco-ban

2012. február 09. - Allaskereso

Voltam egy állásinterjún a Tesco-ban. Talán hasznos lehet, mivel elég nagy cég, nyilván sokan jelentkeznek oda. Én konkrétan a Fogarasi útiban voltam és eladónak jelentkeztem.

Először is a személyzeti bejárón kellett bemennem, amely ha szemben állsz az áruházzal, akkor a bal oldalán van. Ha elindulsz az oldalánál, nem lehet eltéveszteni. Én sötétben mentem, és így is könnyen megtaláltam. Szokatlanul este 6 órára kaptam időpontot. Tél lévén, teljesen besötétedett már addigra.

Bent egy széles pult fogadott és egy nagydarab biztonsági őr hölgy. Kedves volt, segítőkész, közvetlen. Betelefonált annak férfinak, akihez mentem. Kb. tíz perc múlva jött ki, addig várakoztam. Ez idő alatt megjelent egy fiatal lány, aki idegesen pattogott az őrnek, hogy el kell mennie szünetre, holott még nem is éhes. Az őr aláíratott velem egy jelenléti ív szerűséget, ahol be kellett írnom a nevem és hogy mikor jöttem, meg hová. Valamint kimenetkor szintén. Kaptam még egy látogatói kártya kitűzőt. (Amit persze nem kellett kitűznöm, csak tartogattam a kezemben.) Ezen szerepelt egy szám is, amelyet fel kellett vezetni a jelenlétire.

Megérkezett az interjúztatóm, aki egy udvarias fiatal fickó volt. Semmi komoly, öltöny vagy ing, csak szimpla tesco-s ruha. Mindig előre engedett, kedvesen fogadott. Megtudtam tőle, hogy napok óta csak interjúztat. Felmentünk egy interjúszobába. Előtte még intézkedett egy keveset. A beszélgetés kb. fél óráig tartott. Egy jókora paksamétát kérdezett végig, jegyzetelte a válaszaim.

Ilyen jellegű kérdésekre kell számítani: miért akarsz a Tesco-nál dolgozni? Mi a legfontosabb a kiszolgálásban? Honnan látom, hogy egy vásárló elégedett? Kérdések a csapatmunkával kapcsolatban, munkatársakkal, vásárlókkal. Kérték, hogy mondjak egy szitut egy korábbi munkahelyemről, amikor kudarcélményem volt és ezt hogyan kezeltem.

Személyes jellegű kérdések (mint hány gyermekem van, kivel élek) nem hangzottak el.

A végén pedig láttam a papírján, hogy osztályoznia kellett engem különféle témákkal kapcsolatban. Mivel nem akartam leselkedni, hülyén jött volna ki, nem nagyon láttam, csak annyit, hogy Csapatmunka. Én erre konkrétan 3-ast kaptam. Hogy ez mit jelent, nem tudom, de gondolom, az 5-ös a legjobb.

A végén kérdezte a bérigényem is, bár azt nem mondta meg, hogy a Tesco-ban mennyi lenne a fizetésem az adott pozícióban. Erre rá is kérdeztem, de azt a választ kaptam, hogy csak azoknak mondják ezt meg, akiket felvettek. Ami mondjuk fura, mert ez egy elég lényegi eleme egy állásnak. Mindenesetre azt elmondta, hogy van rendes vasárnapi meg éjszakás pótlék, valamint vásárlási utalvány.

Ezen kívül a folyosón mindenféle fura plakátok voltak, mint pl. hogy a vásárló a ruházatunk alapján ítél meg bennünket meg efféle dolgok.

Ja, és 2 héten belül értesítik ki az embert, hogy felvették-e vagy sem. Ha valakinek van még Tesco-s állással kapcsolatos élménye, tapasztalata, állásinterjú etc. akkor ossza meg velünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allasom.blog.hu/api/trackback/id/tr44085991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.02.11. 20:18:17

Üdv! Én is most jelentkeztem a TESCO-ba eladónak. ha behívnak állásinterjúra, beszámolok. Sok sikert!

LBM ( az igydolgozunk.blog.hu bloggere)

Allaskereso 2012.02.12. 14:40:06

Köszi előre is! Neked is sok sikert! :)

És jól megnézem a blogod, tetszik a téma: munkáltatók vs. munkavállaló...

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2012.02.16. 18:23:24

Hajrá, hajrá. Úgy veszem észre, nagyjából természetesen tudtál viselkedni, nem izgultad túl, jó lesz ez! Kíváncsi vagyok, sikerül-e, majd írd meg azt is, milyen módon értesítettek ki, és főleg milyen eredménnyel.

Allaskereso 2012.02.16. 19:39:45

@jobangel: Köszönöm. :) Még nem értesítettek, de még benne vagyok a határidőben. De azért keresek továbbra is. Legfeljebb több közül választhatok, az legyen a legnagyobb gondom. :)

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2012.02.17. 17:34:44

Pedig bizony nagy gond az, ha nem akar az ember melléfogni! De azért kívánom, hogy tarts ott, hogy erről kelljen döntened. Én meg majd írok erről egy posztot a blogomba, ezúton is köszönöm az ihletet.

Allaskereso 2012.02.17. 22:24:25

Ihletet adtam? Az jó. :)

Zsibrák 2012.02.21. 15:01:45

Jött visszajelzés? Megvan az állás?

Allaskereso 2012.02.21. 21:00:01

@Zsibrák: Sajnos, nem kaptam semmilyen visszajelzést, pedig letelt az ígért 2 hét.

Amúgy üdvözöllek a blogomban. :)

Zsibrák 2012.02.21. 21:36:01

@Allaskereso: Véletlenül tévedtem ide... Drukkolok! :)

felhasználási feltételek (törölt) 2012.02.23. 21:30:53

Jópár teszkós munkára jelentkeztem már, de mindig elutasítottak :S még csak interjúra sem hívtak be. Pedig diákként jópár budapesti üzletükben dolgoztam árufeltöltőként, leltározóként... nem értem én ezeket :)

Allaskereso 2012.02.23. 22:08:38

@felhasználási feltételek: Nekem az a meglátásom, hogy túlzottan (?) képzett embereket nem nagyon hívnak be. Egyrészt. Másrészt én is jelentkeztem sok hirdetésükre városszerte, de csak arra hívtak be, ami a kerületemben volt.

felhasználási feltételek (törölt) 2012.02.23. 22:40:12

@Allaskereso: valószínűleg megtehetik, hogy csak kerületen belül hívjanak be embereket, annyi a jelentkező :S

flippant 2012.03.07. 19:22:20

Árufeltöltőket szoktak keresni? Hogy lehet árufeltöltőként bekerülni a teszkóba vagy más multihoz?

Allaskereso 2012.03.08. 15:55:19

@flippant: Itt a weboldaluk, nézd meg: www.tesco-karrier.hu/public/ Bal oldalon találsz egy olyat, hogy álláslehetőségek, azon belül vannak a friss állásaik. Viszonylag sűrűn frissítik.
Én úgy látom, hogy a bolti eladó náluk az árufeltöltő is egyben. Szóval arra jelentkezz, ha árufeltöltőt nem találsz külön.

Azt biztosan tudom, hogy mondjuk a LIDL-nél nincs árufeltöltő pozíció, csak bolti eladó, aki megtanul árut feltölteni és kasszázni is egyben.

A többi multinak is van weboldala. Az Auchané például ez: karrier.auchan.hu/, LIDL, ALDI stb. Mindegyiknél van egy olyan rész, hogy állás vagy karrier. Azon belül pedig az aktuális állásajánlatok. De szokott lenni olyan, hogy "jelentkezés adatbázisba" vagy "spontán jelentkezés", és akkor nem konkrét állásra jelentkezel, hanem úgy általában.

Arra kell figyelni, hogy milyen címet írsz be, mert ha nem egy konkrét áruház álláshirdetésére jelentkezel, akkor automatikusan oda küldik az önéletrajzod, ami a legközelebb esik a lakcímedhez. Én szívtam is ezzel, mert az állandó hivatalos lakcímem írtam be, nem pedig azt, ahol ténylegesen lakom.

Nekem azt is ajánlották, hogy adjam le helyben az önéletrajzomat abban a Tesco-ban pl, ami helyben számomra közel van. Menjek be személyesen az információs pulthoz és beszéljek velük.

De ha netán diák lennél, akkor diákszövetkezeteken keresztül is meg lehet tudakolni.

Allaskereso 2012.03.15. 13:07:14

Még hozzáfűzném, mert rákérdeztetek.

Végül valamivel több, mint két hét után (tán volt már 3 is) telefonon érkezett a visszajelzés. Egy hölgy hívott, és kérdezte, hogy aktuális-e még az álláskeresés egyáltalán, és hogy felvettek.

De végül elutasítottam a dolgot, mert abszolút nem volt szimpatikus nekem ez a tesco-s állás. De szerencsére nem sokkal később sikerült egy sokkalta jobb munkát találnom, így örülök, hogy nem mentem bele végül. :)

wowerman 2014.05.16. 15:16:17

Hát vannak érdekes dolgok a cikkben :D A fizetést manapság mindenhol így kérdezik. Azt hogy te mennyit keresnél persze hogy megmondják... a MÁSODIK körös interjún. A belső részlegen motivációs és egyéb plakátok vannak, ez is normális.

Tesco titok 2014.08.07. 16:40:40

Engem behívtak interjúra Vácra. Rendes volt a leendő főnökúr. Az első nap is jó volt, oktatás, stb.
A második napom pedig az utolsó is volt egyben, 2 óra után betelt a tököm és éltem a próba idő alatti azonnali hatályú felmondás lehetőségével. Az ún. főnökúrban (B.B.) kevesebb gerinc van, mint egy marék földigilisztában. Nagyjából úgy beszél az alattvalóival, mint valami kutyákkal. Nem csodálom, hogy az összes beosztottja úgy viselkednek, mint a zombik. Gyakorlatilag semmit sem mondott el, hogy mit hogyan kell csinálni, viszont fikázni azt tud. Sok helyen olvastam, hogy a tecsós osztályvezetők ilyenek. Gondolom ez feltétel.

B.

Allaskereso 2014.10.26. 19:46:16

@Tesco titok: Hát, sajnálom. :( Remélem, azóta sikerült jobb állást találnod :)
süti beállítások módosítása