A napokban találkoztam egy ilyen mondattal: "3 éve munkanélküli vagyok". Az illető egy hölgy volt, aki ráadásul azt is megírta magáról, hogy viszonylag iskolázott.

Ezen fennakadtam. Én ugyan nem vagyok egyáltalán iskolázott, sőt, az érettségimet is így 25 év felett fogom befejezni és csak jövőre fogok egyetemre menni. Semmilyen előképzettségem sincs, sem OKJ-s tanfolyamom. A középfokú végzettségem is ezzel csak szimpla gimnáziumi érettségi lesz, semmi szakterület. Nem szakmunkás vagy szakközép.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem értek semmihez vagy nem tanultam semmit, csupán semmiről sem tudok papírt felmutatni.

Mivel összességében sokat (inkább sokszor) voltam munka nélkül, abszolúte megértem az állástalan ember helyzetét. Szívesen segítek a barátaimnak, ismerősöknek (sőt, idegeneknek is) állást találni. Amint hallok egy lehetőségről, ami valakinek passzolna, rögvest igyekszem összehozni őket. Ezidáig több embert sikerült elhelyezni a közreműködésemmel. Amire büszke vagyok. :)

Viszont voltak olyanok közöttük (ismerősök), akiknek semmilyen álláslehetőség nem volt jó, semmilyen tanács "nem vált be". És akik hosszú időn át voltak munkanélküliek.

Az én tapasztalatomból kiindulva, van egy kevés olyan eset, amikor tényleg nehéz az álláskeresés. Ilyen eset például, amikor az ember annyira nem tudja, hol és hogyan tud állást keresni, hogy egyszerűen ezért képtelen arra, hogy munkát találjon. Én az elején nem voltam képes egy épkézláb önéletrajzot megírni. Vagy például egy barátom azt hitte, hogy az önéletrajz olyan, mint az írók, költők életrajza, vagyis hosszan kell egy egybefüggő szövegben beszélni arról, hogy mikor és hol születtünk, kik a szüleink, milyen iskolákat végeztünk el, hol dolgoztunk stb. Nincs az a HR-es aki ezt elolvassa! Na jó, biztosan van, de lényegesen kevesebb, mint a többiek.

Szóval, létezik egy a kis réteg, aki nagyon el van veszve, de emlékszem, én még így is tudtam munkát találni, mert volt, amikor úgy hirdettek, hogy csak egy telefonszám volt megadva, és minden önéletrajz nélkül behívtak egy interjúba és kész.

Előfordul, hogy valaki olyannyira nem ért az internethez és nincs is neki otthon, vagy nem tudja, hol tudna (akár ingyenesen, akár kevés pénzért) netezni, akkor is ugye elég szép számú álláslehetőségről marad le.

Előfordulhat az is, hogy valaki tényleg egy kis faluban, községben él, ahol őrjítően nincs munkalehetőség. Netán a származása vagy más (kisgyermek, kor stb.) miatt komoly előítéletekkel kell megbirkóznia.

De ezek azért kisarkított példák. Akikkel én találkoztam, ők Budapesten éltek, képzettséggel rendelkeztek és az úgymond legideálisabbnak mondott korcsoportba tartoztak.

Egy példa még "HR-es" koromból (vagyis amikor nyári munkán egy fejvadász cégben dolgoztam asszisztensként). Egyik délután felhívta a céget egy fiatal nő. Én beszélgettem vele. Azt mondta, hogy eljuttatta nekünk az önéletrajzát, még nem kapott választ, és úgy általában nem kap választ. Végső kétségbeesésében azt találta ki, hogy megkér minket, nézzük meg az önéletrajzát, hogy van-e vele valami baj, hiszen nem nagyon hívják sehova. Megnéztem. E-mailben tartottuk a kapcsolatot. Szimpatikus, értelmes nő volt. Kereskedelmi végzettséggel, eladóként vagy pénztárosként szeretett volna főként elhelyezkedni. Találtunk pár pontot az önéletrajzában, amin változtatnia kellett. Pl. Százhalombatta volt megadva lakóhelyeként, de hozzánk is budapesti állásra jelentkezett. Kiderült, hogy amint lesz munka, tervezi a felköltözést, de addig nem akarja bevállalni. Teljesen jogos, de ezt nem írta bele az anyagába. Szóval, egy-két ilyen "apróság".

Mivel épp keresett a cégem egy nagy élelmiszer láncnak pénztárosokat, beajánlottam őt a kolléganőmnek. Örült is neki, mert valamiért kevés volt rá a jelentkező, és közülük sem mindenki felelt volna meg.

A lány bejött első körös interjúra. Találkoztunk, beszélgettünk is. Átment, és jött a második kör (már az élelmiszercég személyzetisével). Amire nem ment el, és nem is jelzett, hogy most mi történt. Meggondolta magát, valami ilyesmi. Nem én beszéltem vele.

Szóval, sima volt az útja, felvették volna. Kizárólag rajta múlott, senki máson. :(

Másik példa: a HR-es cégnél nekem kellett vezetnem minden nap, hogy kik jöttek el az interjúkra. Minden nap volt vagy 3 ember, akik lemondták. Átlagban 10-12 jelölt lett beidőpontozva egy napra, és mindegyikük a telefonos egyeztetés után kapott még egy E-mailt is arról, hogy mikor és pontosan hová kell jönnie. Ezek után MINDIG volt valaki, aki nem jött el.

Egy ismerős most lett segítő egy munkaügyis mellett. A napokban beszélgettünk, és meglepődve mesélte, hogy voltak, akik nem jöttek el az interjúra, egy lemondta, egy pedig be sem szólt. Náluk 5-6 jelölttel van időpont egy nap.

Hű, de hosszan írtam. :)

Azt akartam ebből kihozni, hogy ha valakinek egy éve nincs munkája, akkor ott valami nagyon "bűzlik". Pláne három! Ha én egy normális felnőtt ember vagyok, értek valamihez, ténylegesen akarok dolgozni, és következetesen küldözgetem az önéletrajzom (vagy telefonálgatok) a cégeknek, illetve bogarászom a hirdetéseket, akkor egyszerűen képtelenség, hogy ne tudjak fél éven belül elhelyezkedni vagy akár csak átmeneti munkát találni magamnak!

A következő cikkem is ezt a témát boncolgatja majd még egy kicsit. Kérlek, írjátok meg, ha van véleményetek, esetleg, ha én rosszul látom a dolgot vagy vannak még az említetteken túl olyan esetek, amikor valóban kínkeserves az álláskeresés. Hátha arra is találunk valami megoldást.