Ez az írás inkább a munkáltatók felé íródott, a munkavállalókat nem igazán kell erről felvilágosítani. :) Emellett talán már inkább a politikához van köze és még inkább a mindenkori miniszterelnöknek szól...

Visszatérően olvasok olyan cikkeket, hogy emelkedett az álláskeresők bérigénye, meg hallom, hogy "ennyit nem tudunk fizetni."

Én Budapesten élek, és itt ismerem az ingatlanpiacot, és itt van fogalmam a megélhetésről.

Nem kicsit felháborodva olvasom, hogy ennyi meg ennyi a létminimum ma Magyarországon (természetesen egy irreálisan alacsony összegről írnak).

Ma jelenleg Budapesten 200 ezer Ft (nettóban, adózás/leszámlázás után) az az összeg, amiből egy alap szinten meg lehet élni, amennyiben az ember fia, lánya egyedül van. Az elmúlt években igen komolyan változtak az ingatlanárak - mind a bérlés, mind a vásárlás.

Akár még csak néhány évvel ezelőtthöz képest (tehát nem generációt vagy tíz éveket értek itt) szinte a duplájára emelkedtek az albérletárak Budapesten. Természetesen ki lehet fogni igényes és baráti áron is lakásokat, illetve ismerősökön keresztül olcsóbban juthat az ember egy-egy albérlethez, de most nem ezeket az egyedi eseteket írom, hanem a nagy általánosságot.

Manapság bérelni egy lakást fővárosunkban átlag 70 ezer Ft-nál kezdődik. Azalatt legfeljebb 15 m2-es "minigarzonok", szuterén pincelakások, bérelhető szobák vagy ehhez hasonló élhetetlen helyek jöhetnek csak szóba. Ezen FELÜL jön a rezsiköltség. Ezen FELÜL jön a kaució (minimum egy hónap).

Emellett az ember bérletet/üzemanyagot vesz, telefonszámlát fizet, ennivalóra, tisztasági eszközökre stb. költi a pénzt.

Kíváncsi lennék arra, hogy amikor egy interjúztató HR-es (nem leértékelve itt őt, ez inkább a munkáltató illetve cégvezetés felé irányuló kérdés, de tovább is mehetünk, ránézve a jelen magyar gazdasági helyzetre) elmondja, hogy 8 órában ezért és ezért az állásért mondjuk 100 vagy 120 ezer Ft-ot tud fizetni, akkor itt mire gondol?

Arra, hogy az illetőnek vannak szülei, akik eltartják?

Vagy arra, hogy van egy párja, akivel osztoznak a költségeken?

Vagy arra, hogy az illető valamilyen ismeretlen okból kifolyólag úgyis állami támogatást kap?

Vagy arra, hogy ő a napi 8 órája után még szeretne otthon vagy egy másik cégnél további munkát vállalni a minimális megélhetéséért?

És itt csakis kizárólag a minimális összegekről beszélek. Nincs itt szó arról még, hogy az illető lakást vásárol, elmegy nyáron egy hétre nyaralni, gondol a jövőjére vagy kényelmesen él. Ebbe nem vettem bele a gyerekeket, a picit költségesebb hobbikat, azt hogy az illető esetleg néha megbetegszik vagy épp elromlik a mosógépe...

Tudom, ez már valamennyire a politika köre, és ez a blog nem megy bele ebbe a területbe, de mivel kissé felháborodtam, gondoltam, "megosztom" veletek a gondolataimat. Hátha egy-egy munkáltató vagy HR-es kicsit más szemmel tekint onnantól a "másik oldalra".