Hurrá, állást keresek! :(

Hurrá, állást keresek! :(

Tipikus állásinterjú kérdések

2012. június 02. - Allaskereso

Jó néhány állásinterjún voltam már, és találkoztam visszatérő kérdésekkel. Ezeket most felsorolom, és kiötlünk rá jó válaszokat. Olvasgattam HR-esek véleményét, írásait és ezt is igyekeztem belevenni az írásomba.

Miért akarsz pont ennél a cégnél dolgozni?
Na, ezen én akkor szoktam fennakadni, amikor olyan állásra kell beadnom a jelentkezésem, ami - mondjuk finoman - nem hivatásom. A Tesco-nál volt így. Egyetlen porcikám sem kívánta, hogy egy ilyen általánosan lenézett cégnek dolgozzam. Tanakodtam is keményen, hogy mit is mondhatnék ilyenkor. Legalábbis egy multi cég esetében. Azt találtam ki, ami be is vált, egy ilyen után fel is vettek (és nem kérdeztek tovább erről, nem kötött bele senki): "Mert egy stabil cégben szeretnék dolgozni, ahol nem fenyeget a létszámleépítés veszélye. Mivel korábban beleestem egy ilyenbe egy kis cég esetében."

Mik a terveid 5 év múlva?
Na, ez egy kellemetlen kérdés. Semmiképpen sem érdemes azt mondani, hogy gyermeket szeretnék 1 év múlva. :) Persze, munkahely függő is, de azért ezt ne firtassuk. Ha mégis erre kérdeznek rá, akkor diplomatikusan azt kell felelni, hogy egyelőre még nincs tervben ilyesmi, hiszen ezt meg kell alapozni stb.
Ez az a kérdés, amire többször őszintén azt feleltem, hogy tanulni szeretnék levelezőn. Na, ez senkinek sem jött be. Sőt, mondták is, hogy ez igazán dícséretes, aztán nem hívtak többet. :( Ilyet maximum akkor érdemes bedobni, ha azon a szakterületen akarsz továbbtanulni, ahová dolgozni jelentkezel. Akkor valószínűleg jó pont.

Mennyi a fizetési igényed?
Na, itt egy egész sor véleménnyel lehet találkozni. Én a se nem túl nagy, se nem túl alacsony kategóriát mondanám. Ha nettót tudok, akkor hozzá kell mondani, hogy nettó (mert ő érthet bruttót is alatta). Előtte mindenképpen tudni kell, hogy abban az adott munkakörben általában mennyi a szokásos. Én pl. nem tudnám megbecsülni, hogy mennyit keres egy informatikus mérnök. Ha valaki pályakezdő, akkor tájékozódjon előtte. Tényleg. Én azt szoktam mondani, hogy a próbaidő letelte után olyan x-y közötti összeget gondoltam. Azért persze ne legyen közte túl sok, mert akkor annak semmi értelme sincsen.
Ne legyen túl alacsony sem, mert abból bizony az jöhet le, hogy nagyon nem vagyunk megelégedve magunkkal, és saját megvallásunk szerint sem "érünk többet".

Miért Téged válasszunk?

Ez egy jó szemét kérdés, mi tagadás. :) Ilyenkor ki kell választani azokat a dolgokat (tulajdonságok, szakértelem, szakiskola, szakmai múlt, érdeklődés, akár hogy nem-dohányzó, közeli lakhely stb.), amelyeket ők elvárnak, amelyek ahhoz a pozícióhoz valóban fontosak.
Ne legyünk nagy dumásak, vagyis ne szálljunk el, hogy mi vagyunk a világ legjobb értékesítői, meg ilyenek. Ez szerintem sokaknak nem jön be.

Mondj 3 jó tulajdonságodat!
Nyilván olyanokat vegyünk ide, amelyek az adott munkához szükségesek. Pl. pontos vagyok (sosem kések), kommunikatív (persze, ha pont az ellenkezőjét "csináljuk" épp, akkor inkább ne), türelmes és a többi.

Mondj 3 rossz tulajdonságodat!

Itt érdemes olyat mondani, ami nem szükséges az adott álláshoz. Pl. egyszer egy állásinterjún, ahol nem kértek nyelvtudást (nem volt szükség rá a munka során), azt mondtam, hogy nehezen tanulom a nyelvet. Sok időt kell bele fektetnem. Ami sajnos igaz is, már ami a beszédet illeti. Ezzel egyet is értettek.

Vagy ide jöhet még egy-egy olyan tulajdonság, ami végül is valahol pozitív, de esete válogatja. Pl. maximalista vagyok. Ez lehet negatívum is, de mégiscsak jól hangzik!

Mennyi idő alatt érsz be a munkahelyre?
Ez szívatós kérdés lehet. Igyekezni kell minél kevesebb (persze még reális) időt mondani. Sok munkáltatónak nem reális, hogy napi 2-3 óra utazást jól fogsz bírni. Nyilván, ha munka kell, akkor az ember utazik és kész. Esetleg lehet ilyenkor mondani valamit, hogy pl. megszoktam már, szeretek járművön olvasni, tanulni stb.

Miért részidő?
Mármint ha részidős állásra jelentkezel. Lehet, hogy csak azért jelentkeztél, mert jobb egy 20 órás állás, mint a semmi fizetés. Oké, de ezt nem kötjük az orrukra. Ha részidős állásra jelentkezel, akkor előtte ki kell találni, hogy pontosan mit mondj egy ilyen kérdésre. Ezt ilyenkor szinte mindig megkérdezik. Jogosan. Én konkrétan részidő esetén a tanulásra hivatkoztam (ami igaz is volt), valamint tervbe vettem egy vállalkozást, ami mellett "kellett az állandó, stabil állás". Ez is így igaz volt. Ez jól hangzik, és nem azt mutatja, hogy amint lesz egy teljes idős lehetőség elmész, meg hogy közben keresel.

Milyen sikereket értél el az életedben/munkáid során?
Érdemes lehet egy-egy ilyet kigondolni az interjú előtt.

Miért hagyta ott az előző munkahelyét?
Ha lehetséges, szépítsünk a dolgon. Például: nekem volt egy állásom, amit gyakorlatilag azért hagytam ott, mert csak részben volt bejelentve és addig kavartak a beosztásokkal, míg egyre többet kellett bemennem, ráadásul ment egy kis hamisítgatás is a jelenlétikkel. Viszont határozott idejű szerződés volt az év végéig. Így csak azt mondtam, hogy határozott idejű volt. Igaz, ha nem pedzegettem volna a dolgokat, ott maradhattam volna... Na mindegy. Bár a kínos az, hogy ha erre rákérdeznek. De ha a fenti esetben a teljes igazságot akarjuk elmondani, akkor azt szépen meg kell fogalmazni, ne az jöjjön le, hogy mekkora egy sz*r cég volt. Nálam volt egy ilyen, jelentkeztem egy állásra, ahol azt feleltem erre a fenti kérdésre, hogy nem voltam bejelentve teljesen. Na, kiderült, hogy az új munkahelyen sem lettem volna. :( Ami feltétlenül nem lett volna gond, ha nem is hosszú távon, de rövidebb távon elvállaltam volna, de ezek után sejtették, hogy tőlük is elmegyek előbb-utóbb emiatt...

Összegzés
Az egész interjúból az kell, hogy átmenjen a vizsgáztatónak, hogy Te egy stabil ember vagy, aki megfelelő és akire stabilan számíthat a cég. Hiszen Te is ilyen embert keresnél a cégedbe, nem igaz?

A cikkben itt arról van szó, hogyan tudod a legeslegjobbik oldalad megmutatni. Viszont hazudni nem érdemes, hiszen - mint tudjuk - kikerülni egy munkahelyről sokszor sokkalta könnyebb, mint bekerülni. És ha egy hét múlva rájönnek, hogy nem is értesz hozzá, nem is vagy kommunikatív és minden nap elkésel, akkor az egészet megette a fene.

Nálatok voltak még olyan tipikus kérdések, amik itt nem szerepelnek? Van rá netán valami "pöpec" válaszotok?

A bejegyzés trackback címe:

https://allasom.blog.hu/api/trackback/id/tr124561279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása